Én abban a biztos tudatban nőttem fel, hogy a világon a legfájdalmasabb dolog a szülés, ezért amikor kilátásba került a baba, úgy gondoltam, jobb lesz felkészülni. Videókat néztem, szülésekről és előadásokról, könyveket és cikkeket olvastam, és nem elég, hogy kezdtem meggyőződni róla, hogy az a baba simán ki fog férni ott, még azt is elkezdtem gyanítani, hogy a szülés nem okvetlenül a legfájdalmasabb dolog a világon - erről pedig utóbb meg is győződtem (persze könnyű annak, akinek volt már vesegörcse :) ).
Kutatásaim során két fontos dologra jöttem rá:
- akkor a legjobbak mindkettőnk esélyei, ha háborítatlanul szülök
- ergo háborítatlanul akarok szülni.
Mivel nem volt orvosom, kórházat kezdtünk keresni, ahol támogatják a háborítatlan szülést, de miután meglátogattunk egy igen drága magánklinikát, ahol ugyan volt kádban szülés, meg gumilabdán vajúdás, de háborítatlanságnak nyoma se, határozottan kezdtem kétségbe esni. Nem vágytam sokra, csak hogy a legeslegfontosabb vizsgálatokat leszámítva hagyjanak békén, amíg szülök és aztán ne vegyék el a gyerekemet tőlem. Talán velük is mindent meg lehetett volna beszélni. De nem tudtam bízni bennük. Azt akartam, hogy olyasvalaki legyen mellettem szülés közben, akit nem kell meggyőznöm az elképzeléseim helyességéről, hanem maga is ezekben hisz.
Szóval így találtam rá az otthonszülésre. Megjegyzem, amikor terhes lettem, eszembe sem jutott volna otthon szülni. Azt gondoltam, végre, végre kisbabánk lesz, semmiért nem kockáztatnám az ő csöpp kis életét. És az a vicces, hogy pont ebből a megfontolásból szültem végül itthon.
A szülésnek van rizikója. Ha otthon szülsz, ha kórházban, ha hüvelyi úton, ha császárral. Persze általában minden csodálatosan egyszerűen megy végbe, és általában mindenki boldog is a végén, de sajnos tisztában kell lenni azzal is, hogy néha nem. A legtermészetesebb körülmények között is és a legprofibb szakemberek mellett a legprofibb kórházakban is. Meghalnak emberek.
Ki-ki a maga módján és lelkesedésétől függően igyekszik felkészülni a szülésre. Van, aki csak megnézi a kórházba vezető utat, és van, aki szülésfelkészítőre jár meg jógázni, videókat néz meg könyveket olvas, pont, ahogy én tettem. Biztonságban akartam tudni magunkat, és a háborítatlanságot találtam a legbiztonságosabb megoldásnak.
Komolyan féltem a kórházaktól és egyáltalán nem éreztem, hogy bármelyikben biztonságban lennénk. Nem bíztam bennük, mert nem azt képviselték, amire én vágytam. Féltem, hogy mennyi fölösleges vizsgálatot és beavatkozást végeznének el rajtam, féltem, hogy ez megakasztaná a szülés tökéletesen kitalált folyamatát, és emiatt baja esne a babának. Arra vágytam, hogy vajúdás alatt vajúdhassak, szülés közben szülhessek, végezhessem a dolgom, amihez értek, és senki ne akarja nálam jobban tudni, hogyan kell azt csinálni.
Fellélegeztem, amikor találkoztam a bábánkkal. Pontosan felvázolta azt a szülést, amilyet elképzeltem, ahol bíznak bennem, és én is bízhatom bennük. Vele végre biztonságban éreztem magunkat és nyugodtan vártam a szülés napját.
Ha nem lettünk volna egészségesek, én nem szültem volna otthon. De egészségesek voltunk én is és a kisbabám is, és a feje is gyönyörűen be volt ékelődve a helyére. Egy dologtól félhettünk csak, hogy nem lesznek elég erősek az összehúzódások, és be kell menni a kórházba. De erre szerencsére nem került sor.
Azt gondolom, az otthonszülés nem való mindenkinek. És azt is, hogy a kórházban szülés sem. Azt gondolom, aki attól fél, hogy egy felmerülő komplikáció esetén nem tudják majd azonnal megműteni, az szüljön kórházban. Teljesen érthető hozzáállás. Én attól féltem, hogy bár komplikációktól tartani egyáltalán nincs okom, a sok kórházi macera miatt mégis baj történik majd. Sokat gondolkodtam ezen, és rájöttem, nem tett volna boldoggá, hogy egy esetleges tragédia esetén magam helyett mást okolhatok. Sőt. Ragaszkodtam a saját felelősségemhez. A saját szülésemhez.
Hogy jó volt-e itthon szülni? Csodás volt. 6 óra a férjemmel, se vágás, se repedés, se beöntés, se borotválás, se CTG, csak egy kis szívhanghallgató, ami pontosan ugyanannyit ér, mint az az otromba gép, a kisbabámat pedig csak abban az öt percben nem tarthattam szemmel, amíg kikísértek (!) zuhanyozni.
Hogy milyen Magyarországon az otthonszülés helyzete? Katasztrofális. Bár a statisztika szerint egy egészséges terhesség esetén semmivel nem veszélyesebb otthon szülni, mint kórházban, és törvény adta jogom van hozzá, a TB mégsem támogatja, és többször is rosszul kellett éreznem magam a döntésem miatt, mert barátok és egészségügyi dolgozók is ellenségessé váltak, amikor meghallották, mire készülünk. Nyilván csak jót akartak.
Eredetileg ezt a blogbejegyzést két sornak szántam néhány linkkel, mert ez egy hálátlan téma, amiről nem szívesen beszélek olyan emberekkel, akik nem olvastak annyit róla, mint én (márpedig az internet tele van ilyenekkel). Mégis, kicsit hosszabbra sikerült.
De azt nem szeretném, ha a linkek lemaradnának:
Az otthonszülésről: Feldmár András, Ranschburg Jenő, Szalóki Ágnes és mások
"Van arra protokoll, hogy a magzatvíz elfolyása után hány órával kell beindítani a szülést, de ha például lejár az orvos ügyelete vagy türelme, az is jó indok lehet rá, hogy minél előbb kijöjjön az a gyerek. Ha a nő sokat ellenkezik, és nem hajlandó belemenni az oxitocin beadásába, akkor újra előveszik a ‘gyerek nincs valami jól’ – kártyát"
"Döbbenetes volt ráébredni, hogy a kórházi szülésnek is vannak kockázatai."
"Az tény, hogy minden asszony abban a környezetben szül a leggyorsabban, a legkönnyebben, ahol biztonságban érzi és kellőképpen el tudja engedni magát.
Hírességek, akiknek a gyereke otthon született:
Pamela Anderson, Cindy Crawford, Demi Moore, Meryl Streep
És végül egy kis Monty Python :)
"- Mit csináljak?
- Semmit, kedves! Magának nincs képesítése!"
