Mindig későn írok szüléstörténetet. Persze ez a "mindig" jó nagy túlzás, de sokáig úgy voltam vele, hogy Brúnó krónikájához nem tudok mit hozzátenni, annyira jól megírta az anyukája. De most elolvastam, amit Juli első napjáról jegyeztem le kilenc hónappal később, és bevillant, hogy ennek a kisfiúnak a világra jövetele is szétszórt pár morzsát emlékezetem konyhakövén.
Például, hogy minden ugyanolyan volt, és mégis minden más. Ahogy haladunk Edinához, a kocsiból felismerem azt a helyet, ahol Juli születése előtt megálltunk epret venni. Most nem állunk meg, hiába ugyanaz az út. És megannyi ilyen félkész deja vu jött, hogy már egyszer jártam itt és emitt, de akkor más volt.
És a szülés. Edinának csak akkor szólunk, hogy induljon, amikor már erőteljes háromperces összehúzódások vannak. Fruzsi addig azt mondta, hogy ne jöjjön, csak lógatná itt a lábát. Az agyam már csaknem kettészakadt a feldolgozhatatlan dilemmától: hallgassak a női ösztönre vagy erőszakoljam magamhoz a döntést. A bábák korábban felkészítettek rá, hogy jó eséllyel lekéshetik ezt a szülést, még ha időben is indulnak, de a késői start ellenére is - az én nagy szerencsémre - a legjobbkor jönnek. Ezúttal van idő a nekikészülésre. Megadják a módját. Csak állok, és elégedetten szemlélem, ahogy hatalmas női erők támadnak, hogy egy új életet támogassanak. Most érzem, hogy valami elsöprő dolognak vagyok a részese, hogy ez milliószor nagyobb nálam, porszem vagyok csak egy születő kisfiú naprendszerében, ahol egy nagyszerű anya és két remek bába az égitestek.
Derekat masszírozok. Ez nem változik. És nézem Edinát, ahogy teszi a dolgát. Ez nehezebb szülés, nekem úgy tűnik, hogy minden részletében. És ahogy nézem a vezető bábánkat, akinek a kezébe tettük le gyermekünk sorsát, arra gondolok, hogy te jó ég, mennyire átkozottul jól csinálja. A mozdulatainak, a szavainak mindnek szerepe van, nem tudnék kihúzni belőlük semmit azzal, hogy ez felesleges, olyan zenemű ez, amelynek minden hangja a helyén van. Ennél a szülésnél inkább vagyok kívülálló, mint résztvevő. Állok, és csodálom.
Másnap műtötték Brúnót egy fejlődési rendellenesség miatt. Otthont váltottunk pár napra, régen volt, hogy pesti lakosnak számítottunk. Éppen vásárolok a Sparban, amikor Edina hív, és érdeklődik. Nyugtat. És mesél is. Éppen Debrecenbe megy egy kismamához, és arra gondolok, hogy milyen jó is, hogy az élet nem áll meg. A professzionalizmusa még mindig a fejemben van. A kórház szívás, de van egy gyönyörű kisfiunk. Van egy gyönyörű kisfiunk.
