Ma befejeztem a Memoria című Daedalic point and click játékot, és olyan űrt hagyott maga után bennem (pedig mindössze két napom vette igénybe), hogy bánatomban úgy döntöttem, írok egy listát azoknak, akik hasonlóan nagy point and click játék fanok (vagy nem zárkóznak el tőle, hogy azok legyenek), hátha tudok valakinek újat mutatni (vagy legfeljebb bólogatunk együtt). A teljesség igénye nélkül:
Hosszabb kalandozások:
Syberia |
Eddig azt hittem, a világ legjobb point and click játéka. Kicsit lassan sétál lépcsőn, de a második részben már ezt is megoldották. Példaképnek való női főhős, utazás, steampunk és megelevenedő legendák. Hangulatvarázsló.
Samorost 2 |
Azt hiszem, az Amanita Design nyugodtan igényt tarthat a bűbájos játékok nagyhatalma címre. De komolyan. Ezekből rajzfilmet kellene készíteni gyerekeknek. És emellett persze szuperek a zenék, a történetek, és a fejtörők is. (A Samorost 1 neten is játszható, a másik háromból pedig van a honlapon demo.)
The Secret of Monkey Island |
Nem pusztán nosztalgiából került a felsorolásba, tavaly újrajátszottam őket, és bár még mindig bitang nehéznek tartom őket (pedig időközben még angolul is megtanultam! :) ), nálam továbbra is számíthatnak a klasszikusoknak kijáró tiszteletre.
Deponia |
Megdöbbentő, mennyire szerethető, annak ellenére, hogy a cselekmény sosem úgy alakul, ahogy én szeretném, többek között mert a főszereplő egy igazi seggfej.
Ezeknek pedig itt a neten neki lehet esni:
Cube Escape sorozat (Rusty Lake)
Egészen friss szerelem, kicsit horror, nagyon izgi, szép, érdekes, elgondolkodtató.
Anika's Odyssey (Trickysheep)
A kislány, akinek elrabolták a maciját, és elindul visszaszerezni. Ha valami kedves, hát ez az.
The Dreamerz (Rob Almighty)
Nem is gondoltad volna, mennyi minden van még a világűrben rajtunk kívül.
The Trader of Stories (Pastelgames)
Mesés történet egy mesegyűjtőről, egy mesés világban. Rég volt, de gondolom, ugyanolyan jó.
Ugyan a posztot nem szponzorálta sem a GOG, sem a Kongregate, mivel mindkettő remek oldal, ezúton is szeretettel ajánlom őket a játék után sóvárgóknak.
Jó játékot!
óóó, én is nagyon szeret(t)em a p&c játékokat!
VálaszTörlésMonkey Island! :-) Abból a harmadik is jó még, a negyediket már nem szerettük annyira.
A Day of the Tentacle is nagyon jó, meg nekem az Indy 4 (Indiana Jones and the Fate of Atlantis) volt a kedvencem, nem is tudom, hányszor játszottam végig. Ezeket ismered?
De jó :))
TörlésNévleg ismerem csak ezeket, de akkor lehet, hogy majd nekifutok sorjában ezeknek is egyszer! Köszi :)
És amúgy mit jelent az, hogy "point and click"-játék? Ez ilyen mászkálós, feladatmegoldós?
VálaszTörlésAz egérrel kattintgatsz a képernyőn, hogy hová menjen az embered és ott mit csináljon (például vegye fel az adott tárgyat, húzza meg azt a kart, beszéljen azzal az emberrel). Jellemző rájuk, hogy be kell gyűjteni tárgyakat, és kombinálni őket. Illetve van, ahol a történet során vannak ilyen beépített puzzle-ök is, mármint ilyen kis gondolkodós minifeladatok. Mondjuk egy kapu zárja, vagy ilyesmi.
TörlésNa, a Monkey Island volt az, amiről valamikor nem rég beszéltem, hogy kb. az első feladatot sem tudtam megoldani :D (ja, akkor még angolul sem tudtam) valahogy általában nem koronázta siker, ha azokkal a játékokkal próbáltam játszani, amivel Ti Nagyok :P Ez alól a Simfarm és a Sims volt csak kivétel.
VálaszTörlésA röhej, hogy amikor most nemrég megpróbáltam a Simfarmmal játszani, csak sokadik próbálkozásra jöttem rá, hogy nem a játék a béna (egyből arra gondoltam, rosszul fut a gépemen), hanem én próbálok rossz helyen veteményt venni... hogy bírtuk ezeket gyerekkorunkban kiokoskodni... akkoriban még az sem okozott problémát, hogy megjegyezzük, melyik kártevőre milyen színű irtószert kell venni...
Törlés