Végre beüzemeltük a tésztagépünket (ezúton is köszönet érte Ildinek és Lacinak), és már első alkalommal sikerült igen gyorsan ízletes ebédet összehozni vele, így minden bizonnyal állandó kedvence lesz konyhánknak a házitészta.
A gép leírása persze "olaszosan" teljesen más arányokat ír, mint akár a Wikipédia, ugyanis ez utóbbi igen kerek számokat használ: például a tagliatelléhez 100 gramm lisztet és 1 tojást kell összegyúrni.
Amit mi készítettünk, annyiban tér el a spagettitől, hogy nem kerek a keresztmetszete, és tojás is szerepel a receptben. Vagyis talán spaghetti alla chitarra, legalábbis frappánsabb olasz nevet nem találtam ehhez a fajtához. És raktunk bele egy kis olívaolajat és sót is. (A képeken sima lisztből készül tészta látható, egy adagot ugyanis az eszköz gépzsírtalanításához kellett megcsinálni, ez utána ment a kukába, magunknak meg teljes kiőrlésű tönkölybúzalisztből készítettünk egy újat.)
Biztos vagyok benne, hogy tésztás kalandjainknak ez még csak a kezdete, ugyanis már most a házi lasagnén töröm a fejemet...
2013. október 31., csütörtök
A cukor-, liszt- és keményítőmentes, banános csokipuding története
Amikor még ettem cukros süteményeket, sütöttem egy olyan muffint, aminek a tésztáját elő kellett főzni. Egész pontosan a tojást kellett belefőzni, és ettől olyan selymes krém lett a tésztából, hogy az embernek el is ment a kedve attól, hogy megsüsse, inkább bekanalazta volna az egészet helyben. Ma reggel eszembe jutott ez a recept, ugyanis van néhány vaníliarúd a konyhában, és arra gondoltam, egy kis vaníliás tej krémmé főzve tojással igazán nem lehet olyan rossz desszert. Aztán az egészet elfelejtettem.
Este banánturmixot készítettem (tojással), és hirtelen ötlettől vezérelve kakaóport is raktam bele, majd a habos, hideg turmixokat beraktam a mikróba, hogy finom banános forrócsoki legyen belőlük.
Nem az lett. Finom, banános csokipuding lett. A tej mennyisége miatt egy kicsit híg, ezért még kísérleti fázisban van a projekt, de egyértelműen kijelenthetem: működik.

2013. október 29., kedd
Egyél káposztát!
Mi legalábbis hétről hétre megsütünk egy kisebb fej lila káposztát az alábbi módon:
Kikenjük a tepsit zsírral, rádobjuk a legyalult káposztát, és néha megkeverve addig sütjük a sütőben, amíg meg nem sül. Ezt onnan tudja az ember, hogy puha, édes, és itt-ott meg van pörkölődve :) Sózni érdemes.
Mi tejföllel esszük, magában. Egyétek ti is.
Egészséges, olcsó, finom és sokáig eláll.
2013. október 28., hétfő
Hagymaleves, ahogy mi
Avagy fokhagymás ételek 3.
Fogj egy hatalmas hagymát, vagy ha nem adott a piacos bácsi, több kisebbet. Aprítsd, és pirítsd meg egy jó evőkanál vajon. Öntsd fel valamennyi vízzel, főzz meg benne egy nagy krumplit és négy-öt gerezd fokhagymát. Ne felejtsd el megsózni, megborsozni!
Mi löttyintettünk bele egy kis bort is.
Ezek után nincs más dolgod, mint hogy összeturmixold az egészet, és ha akarod, krutonnal, kis kockára vágott sajttal meg sült póréhagymával felturbózd. De ezek nélkül is mennyei.

2013. október 24., csütörtök
Blue Jasmine
Tegnap jó társaságban moziban voltunk, és megnéztük az új Woody Allen-filmet. Van új Woody Allen-film? Nos igen, van! Én is meglepődtem. Valahogy elkerült az információ.
Az új Woody Allen-film pedig pontosan olyan, mint az előzőek, talán kicsit több drámai színezettel meg gondolkodnivalóval.
- Fura emberekről szól (de mind furák vagyunk).
- Vicces.
- Párbeszédes.
- Jól ki tudnak bontakozni a színészek a szerepükben.
- Van benne Alec Baldwin.
Igazából kezdem megkedvelni Alec Baldwint.
Szóval akiknek bejönnek az újabb Woody-filmek, azoknak szerintem ez a film is tetszeni fog. Akiknek nem, azok pedig koncentráljanakAlec Baldwinra Cate Blanchettre. Szuperül áll neki ez a szerep.
A moziélményt kifejezetten a főcím gyönyörű vágású betűi miatt ajánlom.Tipográfusfeleség lettem, mi a szösz...
Az új Woody Allen-film pedig pontosan olyan, mint az előzőek, talán kicsit több drámai színezettel meg gondolkodnivalóval.
- Fura emberekről szól (de mind furák vagyunk).
- Vicces.
- Párbeszédes.
- Jól ki tudnak bontakozni a színészek a szerepükben.
- Van benne Alec Baldwin.
Igazából kezdem megkedvelni Alec Baldwint.
Szóval akiknek bejönnek az újabb Woody-filmek, azoknak szerintem ez a film is tetszeni fog. Akiknek nem, azok pedig koncentráljanak
A moziélményt kifejezetten a főcím gyönyörű vágású betűi miatt ajánlom.
2013. október 21., hétfő
A legegyszerűbb a legfinomabb
- Hallottad, mit mondott a kalapos! Hétszázezren vannak.
- Na és? Akkor valami egyszerűt kell készíteni, tésztával.
A legegyszerűbb tésztaételt a konyhánkban először valójában az alapanyagok hiánya szülte, a feltét pedig kevesebb idő alatt elkészült hozzá, mintsem a tészta kifőtt volna.
Nagy edényben egy fej hagymát olívaolajon megpuhítunk, majd adunk hozzá fetasajtot (elhagyható), tejfölt, sót és majorannát. Alaposan elkeverjük, majd amikor már összeállt, belenyomunk két gerezd fokhagymát is. A kifőtt tésztát a főzőedényéből egyből hozzáadjuk, majd alaposan elkeverjük. Tálaláskor bőségesen megszórjuk reszelt sajttal.
Mondtam már, hogy mostanában legszívesebben mindenbe fokhagymát raknék?

2013. október 13., vasárnap
Csokis csodapuffancs
5 ek. teljes kiőrlésű tönkölybúzaliszt
2 ek. zabpehely
5 dkg vaj
2 ek. méz
1 tojás
1 ek. holland kakaó
1 tk. fahéj
1 ek. mazsola
1 ek. apróra vágott mandula
fél tk. szódabikarbóna
csipetnyi só
A zabpelyhet forrázzuk le, hogy megpuhuljon. Ezután mindent keverjünk össze, aztán sütőpapírra kupacokat rakva 200 fokon 10 perc alatt süssük meg. Nem az a méricskélős sütemény, pillanatok alatt elő lehet készíteni, és hamar meg is sül, ideális olyan esetekre, amikor nem is terveztünk süteményt, mégis valamit le kell tenni az asztalra...

Gameplay over graphics
Néha úgy érzem, hogy teljesen kiesett tíz év, ha a számítógépes játékokkal való kapcsolatomat nézem. A legújabb játék, amellyel legalább egy órát eltöltöttem, a 2003-ban megjelent Call of Duty sorozat első része, de a lövöldözős játékok helyett jóval inkább a stratégiaiakat érzem a sajátomnak, azokból pedig a táblajátékszerű megjelenítés nálam mindent visz.
A "gameplay over graphics" szókapcsolattal többször is összefutottam mostanában, legutóbb tegnap, amikor második világháborús stratégiai játékokat kerestem. Ez a kifejezés mindig felkelti az érdeklődésemet. A Combat Mission: Beyond Overlord a felhasznái visszajelzések alapján izgalmas játéknak ígérkezik, és talán amiatt is érzem most ezt, mert a 3D-s grafikáját kísértetiesen hasonlónak látom a Might and Magic 6 megjelenéséhez, amelyet Fruzsi mutatott meg, és bár azzal sem tettem próbát, de élvezettel néztem, ahogyan ő játszik vele. Azt hiszem, ideje a napirendembe beépíteni egy kis játékszünetet is...

2013. október 11., péntek
Házi csipsz
Amennyire csak lehet, kerülöm a mesterséges ízesítőket, ezért többek között nem eszem csipszet sem.
Ma viszont Bence meglepett egy egészen kézenfekvő dologgal: csipszet sütött vacsorára. Krumpliból. És isteni lett.
Ehhez persze kellett, hogy lemondjak a tökéletes gyalu utáni vágyamról - ami mindent tud, olcsó, ugyanakkor minőségi - és vegyünk egy teljesen hétköznapi zöldséggyalut, ami vékony szeleteket vág gyakorlatilag bármiből.
Villámcsapásként ért a felismerés: krumpliból is.

2013. október 10., csütörtök
Wekerletelep
Csillagtök fasírt
Kaptunk anyától egy patisszont, azt mondta, remek lecsót lehet belőle készíteni, de úgy alakult, hogy fasírt lett. A fasírthoz sem kell sok minden. Meghámozod a patisszont, ez elég macera, kettévágod, kimagozod és lereszeled egy nagy lyukú reszelőn. Besózod, és hagyod egy kicsit, hogy levet eresszen. Lelkes léeresztő, és könnyű kifacsarni is. A kifacsart patisszonra egy tojás, apróra vágott hagyma, só, bors, szezámmag és kevés csicseriborsó liszt (vagy morzsa) kerül. Megformázod, beforgatod zsemlemorzsába, majd (kókusz)olajban kisütöd. Egészséges, finom, sültcsillag!
2013. október 8., kedd
Összhangzat
Nem is tudom, hogy melyik összetevője teszi végül a Holdfény királyságot ennyire elvarázsoló filmmé, mindenesetre a bevezető zene már érezteti, hogy nem mindennapi alkotással állunk szemben.
Igen, ez a The Young Person's Guide to the Orchestra, Op. 34: Themes A-F. És tényleg a székhez szögezi az embert, ahogyan külön-külön megszólalnak a zenei szekciók, majd összeáll az egész egy hangzattá. Nemrég figyeltem csak fel arra, hogy meg tudom különböztetni egymástól egy szimfonikus zenekar összes hangszerét, pedig soha nem treníroztam magamat erre.
2013. október 7., hétfő
Néhány szó a TED-ről
A TED lényegében egy konferenciasorozat, mottója - durva fordításban: "gondolatok, amelyeket érdemes terjeszteni" - sikerrel foglalja össze a célját. Talán annyi még a hozzáfűznivaló, hogy ezeknek a gondolatoknak bele kell férniük 18 percbe - ugyanis összesen ennyi ideje van az előadónak átadni valamit a hallgatóságnak. A ted.com oldalon bárki ingyenesen megtekintheti ezeket az előadásokat, és hála a szabad feliratozhatóságnak, már több mint 1000 videóhoz van az oldalon magyar felirat is.
Kedvcsinálónak néhány személyes kedvencem, amik hirtelen eszembe jutottak:
- Az oktatásról.
- A kreativitásról.
- A stresszről.
- A méhekről.
Kedvcsinálónak néhány személyes kedvencem, amik hirtelen eszembe jutottak:
- Az oktatásról.
- A kreativitásról.
- A stresszről.
- A méhekről.
2013. október 6., vasárnap
Új telepesek
Több mint egy hete írtam a Colonization című játékról, amelynek a folyatására mintegy 14 évet kellett várni. Illetve nem is kimondottan folytatás a Civilization IV: Colonization, hanem inkább egy remake. Régi játék új köntösben. Persze mindezt csak kissé bizonytalanul jegyzem meg, ugyanis ez utóbbival egyáltalán nem játszottam, noha a látványvilágára nem lehet panasz.(A http://www.colonizationfans.com oldalon jó pár képernyőkép megnézhető az eredeti és az új játékról.)
Valójában éppen a látvány az, ami leginkább visszatartott idáig. Túl sok a részlet, túlságosan is valósághűek az egyes tereptárgyak. Vagyis úgy tűnik, hogy az új játék kevés dolgot hagyna a képzeletemre, márpedig az remek könyveken edződött, így egyszerű pixelrajzokba is képes könnyedén indián harcosokat látni. Szakmai szempontból azonban érdekes lehet: vajon a használhatóság rovására mennek-e a grafikai megoldások? Talán egy próbát megér majd...

2013. október 5., szombat
Mindennapi kenyerünk (élesztő- és cukormentesen)
25 dkg teljes kiőrlésű tönkölybúzaliszt
5 tk. mag (pl. lenmag, szezámmag, tökmag)
3 ek. olivaolaj
1,5 dl langyos víz
1 tk. só
0,5 tk. szódabikarbóna
A hozzávalókból összegyúrás után kicsit ragacsos tészta lesz. A teflonos tortaformát kis olívaolajjal kikenem, belenyújtom a tésztát, majd előmelegített sütőben 220°C-on kb. 15 perc alatt megsütöm. Az eredmény egy lapos, de még így is könnyen kettévágható lepény (a képen láthatóak a fél szeletek is).

2013. október 4., péntek
Minimál
Webre fejlesztek, ezért nem meglepő, hogy Linuxot használok, de persze az talán már elgondolkodtató lehet, hogy miért is a kicsit egzotikusnak számító Crunchbang mellett döntöttem. Na ezért:
Így néz ki a képernyőm bejelentkezés után. Sehol ikonok, semmi szín, tulajdonképpen csak egy "fehér" lap, amelyen elkezdhetek dolgozni. A sallangmentesség pedig ráadásul azzal az előnnyel is jár, hogy piszok gyors tőle a rendszer. A minimalista felület eléri azt, amit más rendszerrel nem sikerült: rend van az asztalomon. Ugyanis egyszerűen nem lehet rendetlenséget rakni rajta, és végeredményben ez sem egy utolsó szempont...
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)